Szőlőliget_V_

Egy új lakónegyedbe tervezett 2 szintes ikerház mindkét lakásának belsőépítészeti tervezésére kaptunk felkérést. A lakások alapterülete ~200 m2. Az ikerház ezen fele egy 5 fős család számára készült.
Alapvető megrendelői igény volt a világos, színes, meleg atmoszféra kialakítása. A ház egyik különlegessége, hogy kifejezetten megrendelői kérésre nagy belmagassággal rendelkezik.
A belsőépítészeti tervezésbe még a kivitelezés kezdete előtt be tudtunk kapcsolódni, emiatt nem okozott gondot a mennyezeti hűtés-fűtés, a világítást, így a mennyezeti kiállásokat is időben meg tudtuk határozni.
A földszinti tér legnagyobb részét az egybefüggő nappali-étkező-konyha teszi ki, melyet az előtérből -az építész tervekhez képest- nem egy ajtón keresztül tettünk megközelíthetővé, hanem egy nagyobb méretű, szabad falnyíláson keresztül. Az itt elvesztett tárolót a zuhanyzó-gépészeti tér falára szerkesztett beépített szekrénnyel és egy lépcső alatti tároló kialakításával kompenzáltuk. A bejárat melletti előszobai pad konzolosan túlnyúlik a falnyíláson és egy egységet képez a teljes belső téren végigfutó képtartó polccal. Megrendelői igény volt a megrendelő által már a tervezés előtt kiválasztott kortárs festmények elhelyezése, úgy, hogy azok a belső tér szerves részét képezzék.
A nappali másik legfőbb eleme a nagyméretű high-end hifi szett, amely a tervezés előtt szintén ki lett választva és jelentősen befolyásolta a tér ezen részének kialakítását.
Az épülethez kapcsolódik egy nagyméretű terasz és kert, ez utóbbi egyik leglátványosabb pontja az olajfa, mely közvetlenül a nappali előtt, a terasz egyik végében található.
Az emeleten a 4 lakószoba és 2 fürdő kapott helyet. A szekrények, tárolók számát növelendő, a lépcsőkarok között nem egy födémnyelvet alakítottunk ki, hanem a második lépcsőkar szélességét megnöveltük és és a plusz 60 cm-es szakaszra egy beépített szekrényt ültettünk, melynek magassága az emeleti padlóvonaltól 150 cm.
A 3 gyerekszobába acélszerkezetű galériákat terveztünk, hogy megnövelhessük a hasznos alapterületet.

Render_ Zengővári Attila

Dátum_ 2021